Back to the roots-My trip to Bistrita

Back to the Roots

The 28th of April was a special day for me: I was about to go on my first long-distance hitchhiking trip on my own. I’ve already gone hitchhiking alone, but only to places in Harghita or the neighbouring counties, such as Brasov and Covasna (e.g. Bear Sanctuary Zarnesti, Sfantu Gheorghe, Miercurea Ciuc, etc.), which are very close. This particular trip should be something different though, for a couple of reasons.

My destination: Bistrita, near Cluj-Napoca.

Some of you might be wondering themselves right now: Why Bistrita? It is not a very well known or special city in Romania.

Yet for me it is a special destination. As I partly have Romanian roots and my whole family grew up in Romania, it was a no-brainer for me to visit some of the places, where they lived. Bistrita is the town, in which my father and aunt grew up. I have been there four years ago as well, but couldn’t remember much of it. So, let me tell you about my journey to Bistrita! 🙂

Lightly packed and inspired by a nice roadtrip-movie from the night before (”Into the wild” ;D), I was full of motivation for my journey. I started to hitchhike to Ciuc with Lenka and Zivile, who were going to Slovakia. In Ciuc, we parted ways and I waited on the road to Gheorgheni for a lift. I didn’t have to wait very long, because three students from Cluj  took me with them. They were very cool and one of them even spoke a bit of German, which is always nice. 😉 Apart from a very interesting conversation, they even showed me the biggest nightclub in Transylvania (which strangely is located in a teeny tiny village…) as we passed it. On my request they let me out on the road to Bistrita, which apparently leads through the village, in which my mother grew up.

The next part of my trip turned out to be more difficult, because not a lot of people drive to Bistrita. I waited for approximately one hour, until I got very lucky and a guy from there drove by and took me. We passed a lot of Saxon villages on the way, but unfortunately not my mothers village…

Finally in Bistrita, I spent a nice, sunny day strolling around the town and of course I took a lot of photos for my parents. 🙂 After 5 hours of staying there and visiting everything, I decided to go back to Tusnad by train. If I knew before what would happen in the next couple of hours, I probably would have never taken the train…so, let me tell you the whole story (which actually wasn’t as dramatic as it sounds here ;D):

My train trip began at 19.30 pm and originally I should arrive at 2.00 am in the morning. As I am not very keen on long train rides, I was in a constant argument with my brain, which wouldn’t shut up telling me ”It’s going to be a loooong way, my dear friend. Why did you decide again to take the train and not stay overnight in the town?” But well, I had already bought my ticket (which wasn’t expensive at all…) and with a suspicious feeling, I entered the train. In the train I met a very nice student from Cluj, who had also done some voluntary work in Romania and I could inspire her to do an European Voluntary Service. 🙂 Unfortunately she couldn’t go all the way with me, because I had to change trains in a small village. After I entered the second train, I had a short internal panic attack, because I thought I took the wrong one (it drove in the complete opposite direction). But after asking a couple of people, I was sure I took the right one. Approximately three hours went by and then disaster struck us (at least in my eyes ;D). Several trees fell down and blocked the railroad! At first, the conductors assured us, that the problem would be fixed in 50 minutes. I internally groaned, because 50 minutes was a huge deal for me. But, unlucky me, the problem took 4 whole hours to be solved! As a highly alert and sensitive person, it is almost impossible for me to sleep in trains or cars, so the waiting time was especially torturous for me. Yet, my saviour was near! His name was Mario, he was 9 years old and travelling with his mother to Bucharest. During the rest of the train ride we played together and got to know each other. He was a very cool kid and made my trip back home very bearable (and I could practice my Romanian ;)). I will be eternally thankful for him. 🙂 In the end, 6 hours of travelling turned into 12. I arrived in Tusnad at 7.30 am and basically slept for the rest of the day.

So  in the end the whole trip turned out to be full of positive experiences as well , despite the long journey back. 🙂
———————————–
HUN:

“Április 28. egy különleges nap volt számomra: az első utazásomra készültem, ahova egyedül mentem távoli helyre, stoppolva. Már utaztam egyedül stoppal, de csak Hargita megyén belül, vagy a szomszédos megyékbe mint pl. Brassó vagy Kovászna megye (Zernyesti medveóvóhely, Szentgyörgy, Szereda, stb.), amik ugye közel vannak. De ez az út több okból is különlegesnek ígérkezett.

A célállomás: Beszterce, Kolozsvárhoz viszonylag közel.

Néhányan talán megkérdeznétek, miért éppen Beszterce? Egy nemzetközileg nem túlságosan ismert, vagy keresett célpont Romániában.

Számomra azonban mégis az, hiszen vannak Romániához erősen kötődő gyökereim, az egész családom Romániából származik, itt nőttek fel, így számomra nem volt kérdés, hogy meg fogom látogatni ezeket a helyeket, ahol korábban éltek. Édesapám, és nagynéném Besztercén nőttek fel. 4 évvel ezelőtt jártam már itt, de különösebben sokra nem emlékeztem.

Most tehát, besztercei kirándulásomról fogok mesélni!

Fürgén bepakoltam és inspirálva az előző esti film klub során megtekintett “road movie” által ( “Út a vadonba” ;D ), igen motiváltan vágtam neki utamnak. Zivilével és Lenkával stoppoltunk Csíszeredáig, ők azonban Szlovákiába utaztak a héten. Szeredában elváltak útjaink, és én, a Gyergyószentmiklós felé tartó út mellett vártam, hogy felvegyenek. Nem kellett sokáig várjak, három diák, akik Kolozsváron tanulnak, felvett. Nagyon jó fejek voltak, egyikük még Németül is beszélt egy kicsit, aminek mindig örülök. Egy érdekesebb beszélgetésünket megszakítva még Erdély legnagyobb éjszakai szórakozóhelyét is megmutatták (ami elég furcsa, hogy egy kisebb faluban van..), ahogy elhaladtunk mellette. Kérésemnek eleget téve meg is álltak a Beszterce felé vezető útnál, hogy kiszálljak és folytassam utam, ami nem úgy tűnt, azon a falun is keresztül vezet, ahol anyukám nőtt fel.

Utam következő része egy kicsit nehezebben sikerült, mivel nem sok ember igyekezett Beszterce fele autóval. Úgy egy óra várakozás után állt meg egy srác, aki épp odavalósi. Nagyon sok Szász falucskán keresztül mentünk, de sajnos ahol anyukám felnőtt, nem…

Végül Besztercén egy kellemes, napos időt fogtam ki, keresztül-kasul bejártam a várost és természetesen rengeteg képet készítettem a szüleimnek. Miután ott minden megnéztem amit csak tudtam, úgy döntöttem, hogy visszautazok Tusnádra vonattal. Ha tudtam volna előre mi vár rám a következő órákban, bizonyára sosem választottam volna ezt a lehetőséget… Kérlek engedjétek meg, hogy elmeséljem az egész történetet (ami egyébként közel sem volt annyira drámai, mint amilyennek itt hangzik ;D ):

A vonat eredetileg 19.30-kor indult és éjjel 02.00 óra körül kellett volna megérkezzek. Mivel nem nagyon vagyok oda a hosszabb vonatozásért, folyamatos vitában álltam az agyammal, ami állandóan csak azt hajtogatta, hogy “Ez bizony nagyon-nagyon hosszú út lesz, barátocskám. Miért kellett neked így döntened, ahelyett, hogy eltöltöttél volna egy éjszakát a városban?”. De na… Már megvettem a jegyet is előre (ami egyébként nem is volt drága), és egy gyanús érzéssel körülövezve, felszálltam a vonatra. A vonaton találkoztam egy kedves Kolozsvári diákkal, aki szintén végzett már korábban önkéntes munkát az országban, és kicsit igyekeztem győzködni, hogy menjen el EVS-re Ő is. Sajnos nem tudtunk végig együtt utazni, mert egy kis faluban át kellett száljak egy másik vonatra. Miután felszálltam a 2. vonatra, lejátszódott bennem egy rövidebb pánikroham, mivel azt hittem rossz vonatra szálltam fel (teljesen ellentétes irányba indult el ugyanis). De miután megkérdeztem pár embert, rájöttem, hogy jó helyen vagyok. Úgy 3 óra után a katasztrófa lesújtott ránk (legalábbis az én szememben az volt ;D). Kidőlt pár fa, amik elzárták az utat! A kalauz először biztosított mindenkit, hogy a problémát úgy 50 perc alatt meg is oldják. Magamban zúgolódtam, mivel számomra 50 perc a vonaton igenis sokat számít. De szerencsétlenségemre a problémát csupán 4 óra alatt tudták elhárítani! Mivel nagyon éber és érzékeny vagyok úgy általában, számomra képtelenség, hogy vonaton vagy autóban aludjak, így ez a várakozás számomra felért egy kínzással. Szerencsére a megmentőm közel volt! A neve Mario, 9 éves és épp anyukájával utaztak Bukarestbe. Utam hátralevő részében együtt játszottunk és megismerkedtünk egymással. Egy nagyon klassz kölyök volt, aki teljesen elviselhetővé tette számomra az út hátralevő részét, és még a román nyelvtudásomat is tudtam kicsit gyakorolni. Amíg élek, hálás leszek ezért a kölyökért. Végül a 6 órás útból 12 lett. Reggel 7.30 körül érkeztünk meg Tusnádra, és azt követően az egész napot átaludtam.

A végére tehát az egész út egy igen kellemes tapasztalat lett, és nagyon sok jó élménnyel gazdagodtam. :)”

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s